Első Győrújbaráti Terményvásár és kézműves foglalkozás

Az első Győrújbaráti Terményvásár a Civil Házban!Április 15-én (pénteken) 15 órától az iskolások kézműveskednek a tanítónénik segítségével, 16:30-tól pedig indul a vásár!

Az őstermelőket kiértesítette az Önkormányzat, nincs visszajelzésünk arról, hogy hányan fognak érkezni, de reméljük minél többen jönnek, terményeikkel és kézművesek dísztárgyaikkal. A későbbiekben ez kiegészülhet majd – az érdeklődésnek megfelelően – például babaruha börzével vagy használt bicikli adok-veszekkel. Készítünk egy KERES-KÍNÁL füzetet is melyben reményeink szerint egymásra találnak vevők és eladók.

A vásár idejére húsvéti kiállítást rendezünk be, ahol a helyi művészek alkotásaiból gyűjtöttünk össze egy tojásfára valót.

A vásár ideje alatt az óvodás- és iskoláskorú gyerekeket kézművesasztalhoz várjuk, ahol ’Tojás Tóbiást’ és egyéb húsvéti díszeket készíthetnek és jó idő esetén várja őket a felújított játszótér is.

Ha jónak és hasznosnak találjátok a helyi piac gondolatát, gyertek el, akkor is ha éppen nem akartok semmit sem vásárolni, csupán csak körülnézni vagy a kezdeményezés mellé állni. Végül megvalósul az öt éve dédelgetett elképzelésünk, segítsetek, hogy sikeres legyen 🙂 !

Szel Éva

Hozzászólás küldése

Az e-mail címed nem adjuk meg másnak. Amegjelölt mezőket kötelező kitölteni *

*
*