Beliczay Emlékverseny 2013.

Több budapesti egyesület (Törekvés se, Csepeli Vívó Egyesület, Építők sc vívás) és a régió ismert egyesületei (Pannonhalmi vívás, Győri Szabadidő- és Vívóegyesület, Angels VSE, GyDSE) részvételével zajlott a 4.  Beliczay Emlékverseny. Az idei eseményt egy Európabajnok és több Magyar bajnok vívó is megtisztelte.

Ez számunkra azt is jelentette, hogy kezdettől fogva nem a dobogóra, hanem a tisztes helytállásra törekedtünk, bár voltak meglepetések! Akkora múltunk van (!), hogy már tendenciákat tudunk megfigyelni egy-egy verseny alakulásában, formálódásában. Itt, most, az élsport, a versenyszféra felé billen a mérleg nyelve, de bízunk benne, hogy jövőre ugyanúgy megtaláljuk, megszervezzük a mindannyiunk által kedvelt családias hangulatú versenyeket is.

Köszönjük szépen minden szervezőnek, anyukának, apukának, iskolának az alkalmat!

A főbíró döntése szerint korosztályos besorolás után az ifjabbak egy vegyes mezőnyben, míg az idősebbek külön férfi és külön női kategóriákban mérhették össze tudásukat.

A tavalyi bronzérmes tőröző Halász Dorka női tőrben a selejtezők utáni 11. helyét végeredményként is megőrizte, mivel a 8-as döntőbe jutásért vívott táblán kikapott.

Hasonlóan jártak a vegyes mezőnyben induló kezdő fiaink, Maász Dani és Csányi Samu is: a selejtező eredményeik alapján, összevetésben egy 10 tusra vívott küzdelemben verekedték be magukat a 16-os egyenes-kieséses táblára, de a 8-ba jutás sajnos nekik sem sikerült. Dani 16., Samu 15. helyen fejezte be a versenyt.

Az itt vívó lányaink viszont bravúrosan kezdtek: a selejtezők utáni ranglistán veretlenül Halász Hanna az 1., szintén veretlenül Farkas Panna a 3. helyen állt, míg Halász Bende a 7., Rum Regi a 14. helyről kezdhette a 16-os tábla asszóit.

Ha valaki ismeri a táblabeosztást, akkor itt felsóhajt, mert ez a 8-as döntőbejutáshoz Panna-Regi asszót jelent, valaki biztosan kiesik közülük. Az 10 találatra vívott asszót egyetlen tus döntötte el végül, a mindvégig szoros küzdelemben Regi állhatott a 8-as döntő bemutatásán a bírók elé, ahová Hanna és Bende is bejutottak.

 

A négyes döntőbe jutásért vívott asszóikat azonban sajnos mindhárman elvesztették, így az eredmények alapján Hanna 5., Bende 7., Regi 8. lett, míg Panna a korábban kiesők közti legerősebbként a 9. helyre sorolódott.

Szép volt, fiúk-lányok! A mi múltunkkal ez elég, a versenyhangulat megvolt, becsülettel végigharcoltátok a magtokét!

És akkor aminek aztán tényleg mindannyian örülhettünk:

Kocsány Gergely először (most újra kipróbálhatta, hogy milyen egy versenyen két fegyvert forgatni) férfi tőrözőink között indult és a selejtezők utáni rangsorolásban a 4. helyen állt. A 8-as táblavívásban továbbjutott a 4-es döntőbe, ahonnan aztán végül egy bronzéremmel távozott.

Ezután következett a párbajtőr, ahol – lányaim szavaival élve – “bácsik” között kellett bizonyítania. Bravúros formában okosan, jó erőbeosztással és jó helyről – csoportelső lévén kiemeltként – kezdhette a 8-as táblát. A 4-ben a döntőbejutásért is meglett a győzelem, ami után aztán, minimális pihenővel kezdte meg a döntő asszót. A szép számú érdeklődők és csapattársak igen izgalmas küzdelmet láthattak. Bár szinte mindvégig ellenfele vezetett 1-2 tussal, Gergő a szünetekben magabiztosan nyugtatott meg: meglesz! Az utolsó harmad közepén 14-12-re vezetett az ellenfél, amikor nagyon higgadt, óvatos, precíz támadásokkal és villámgyors elhátrálásokkal két tiszta tussal egyenlített Gergő és ahogy ígérte: a döntő 15. tust is ő adta!

Így a tőr bronzérem mellé egy keményen megszolgált párbajtőr aranyérem került, és természetesen a kupa is a miénk!

 

 

Gratulálok Gergő, izgalmas, szép pillanatokat szereztél mindannyiunknak! Ha visszagondolok a korábbi évekre, a 2012-es, 2011-es Beliczay versenyekre (ha kedvetek tartja, olvassátok el az élménybeszámolók korábbi bejegyzéseiben 🙂 ), az akkori tudásunkra, öltözetünkre, felszereléseinkre… szóval töretlen előrehaladás. Csak így tovább!

Mindenkinek még egyszer szeretettel gratulálok éls köszönöm nektek, hogy újra és újra képviselitek és jó hírét keltitek a Győrújbaráti Diáksport Egyesület vívóinak!

A.bácsi

 

Kategória: Élménybeszámoló

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Add meg az eredményt, hogy tudjuk, hogy tényleg ember vagy: *

Feliratkozás hírlevélre