Minibajnokság 2015.

 


Nagy örömömre szolgált, hogy habár a szervezőket erősen megnyírbálta a betegséges időszak, a versengő újoncok közül mindannyian itt tudtatok lenni. Előre kell bocsátanom, hogy bár az éves menetrend szerint ebben az időszakban szerveztük korábban is ezt a kis megmérettetést, de a korábbi edzésbeosztás jóval több tapasztalattal állította pástra a kis vívókat. Vagyis…

… amit a bajnokságon tőletek láttunk, az sokkal inkább magatoknak, a saját intuitív hozzáállásotoknak, tehetségeteknek volt az eredménye, mintsem az előző félév edzői munkájának. Természetesen ez is egy érdekes és hasznos tapasztalat volt számomra, pláne, ha sikerült nektek is megérezni a vívás igazi izét és örömeteket leltétek a küzdelemben, az asszózásban.
A csapatok:
Mivel a csapatokat – nem túl sok – előzetes szempont és tapasztalat alapján én állítottam össze, így az eredmények természetesen megkérdőjelezhetők. Igyekeztem azonos erőviszonyokat kihozni, ami a csapattagok összeválogatásán túl a vívott asszók sorrendjével is befolyásolható, de éppen emiatt elég összetett dolog. Ráadásul a játékok során tapasztalt attitűdök nem feltétlenül ugyanúgy jelennek meg a páston. Ezzel együtt jellemzően azonos eséllyel vívhattátok végig a versenyt, kevés reményvesztett helyzet alakult ki. Ráadásul egy alkalomból azt sem tudom lemérni, hogy ha legközelebb egy másik összeállítás lenne, ott, akkor, azzal a csapattal ugyanazt a teljesítményt kapnánk e mindenkitől.

Tehát, bár, mivel egy versengésről volt szó, természetesen fontosak a helyezések, ennek a délutánnak az értékét sokkal inkább abban mérhetjük le, hogy jól éreztétek-e magatokat. Érdekes, pozitív tapasztalat volt-e „beöltözve” vívni, hogy megtart-e és hajt-e benneteket a továbbiakban a vívás felé! Ha ezekre a kérdésekre jobbára igen a válasz, akkor könnyű dolgunk lesz a továbbiakban együtt.
Nyakleves: Ritter András, Kapocsi Zalán, Varga Botond  III. hely
Boti: a 6 asszóból egyéniben négyet győzelemre vittél volna, ráadásul a csapat számára stratégiailag fontos kezdő asszót is nyerted. Higgadt stílusodnak a két erősen támadó módon vívó, Bánk és Hella nem kedvezett – no meg a 2 hét Tájföld, ami bizonyára más szép élményeket adott, de eközben az itthon maradók többször is szurkálhattak.
Zalán: Nagyon szimpatikus és szép (lesz) a stílusod és az emberi hozzáállásod is. Az utolsó pillanatig küzdő, lélekben, fejben teljesen odaforduló sportolók maguk és mások számára is sok örömteli pillanatot szerezhetnek. Mindkét körben, vesztésre álló helyzetből képes voltál óriási hajrával 9 tust bevinni…
Andris: bizony számomra csak otthon vált világossá, hogy miért is „fordultál ki” te olyan gyakran a csörték során (ezt nagyon ki kell dolgoznunk, hogy kompenzáljuk majd valahogy). A látásproblémáddal egybekötve hősies helytállás volt, amit mutattál. Ráadásul szerencsétlen fordulat volt, hogy többször is bizonytalan hegyű tőr került a kezedbe. Tudom, hogy ez eleinte különösen zavarba hoz egy kezdő vívót, nem hogy egy „elsőbálozót”. Büszkélkedhetsz egy egyéni rekorddal: egyedül te adtál 2 tust Bánknak, a többiek 1-et vagy 0-át!
Vívó lovagok: Bojtor Csongor, Halász Hella, Szauer Patrik  II.hely


Csongi: számítottam a harcos hozzáállásodra, ezt a sok adott találat bizonyította is, de nem láttalak mosolyogni. Ha a megmérettetés, a felelősség súlya tette ezt, akkor majd lazítunk rajta, ha más, reméljük legközelebb vidámabb, oldottabb leszel – mint edzésen szoktad. Nálad is egyértelműen látszott, hogy az utóbbi időszakban ritkábban tudtál jönni, bár jórészt kompenzáltad a saját adottságaiddal. Zalánhoz hasonlóan kétszer is bravúrosan fordítottál az álláson!
Hella: Támadó – és a fiúkat ezzel szerintem meglepő – szépen, határozottan, lelkesen vívott asszóid kiegyenlített eredményt hoztak: Bánkot leszámítva mindenhol hoztad az 5 vagy több tust. Szerintem jó vívó leszel!
Patrik: szépen álltad a sarat! Talán meg is érezted, hogy sokat vártam tőled, a csapat oszlopos tagjának szántalak (korodnál fogva is és az edzéseken tapasztalt hozzáállásodnál is). Köszönöm a kitartó lelkesedésedet, amit azért éreztem, hogy a 2. körben megtörtek kissé. Mindkét esetben a legnehezebb poszton kellett vívnod, kezdő (és befejező) embernek lenni nem könnyű. Remélem, hogy nem árnyékolta be számodra a délutánt.
Három B: Lipcsei Bálint, Nagy Bertalan, Macher Bánk  I.hely


Bálint: …hát ugye, aki győztes csapatban végzi, ott nincs túl sok hozzáfűzni való… de azért mégis: nagyon nagy és kellemes meglepetés volt Bálint, amit a versenyen láttam tőled. A technikai ügyességed is meglepett, de még inkább a bátorságod és az a figyelem, összeszedettség amivel jelen voltál. Sokan nem tudnak élni a jó tanáccsal – te megértetted, megtetted, megnyerted 🙂  Így tanul az ember, maga és nevelői örömére!
Berci: pontosan azt adtad, amire számítottam: végig egyenletes jó teljesítménnyel, lelkes, megbízható módon voltál jelen. Az edzéseken is ezt tapasztalom, mindig számíthatok rád, ugyanezt élvezhette a csapatod is. A két matrica meg a helyére kerül majd edzésen, mert az bizony a sok szervezkedési feladat miatt most elmaradt 🙂
Bánk: örülök, hogy velünk vagy. Nagyon jó külső-belső adottságokkal és sok hozzátett munkával – ahogy azt eddig is tapasztaltam tőled – hamarosan a nagyok között vívhatsz. Ha fairplay díjat adtunk volna ki, az is a tiéd lett volna a győzelem mellett. Példaértékű az odafordulásod mind a csapattársak, mind az ellenfél vívói felé!
Gratulálok mindenkinek az eredményeihez, az egyéni győzelmeihez – mert mindenkinek volt győztes küzdelme! – köszönöm, hogy itt voltatok!
És természetesen a nevetekben is köszönöm a szervezőknek, hogy kigondolták, kinyomtatták, megírták, aláírták, megcsinálták, ki- és elpakolták, kölcsönadták, ráadták, bekötötték, vezették, jegyezték, bíztatták… szóval hogy évről-évre működtetik ezt a szép hagyományt!

UI.: további képekkel kiegészítem majd még a beszámolót, csak egy kis türelmeteket kérem még.
A.bácsi


 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kategória: Élménybeszámoló

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Add meg az eredményt, hogy tudjuk, hogy tényleg ember vagy: *

Feliratkozás hírlevélre