Kedves Vívók, szülők, érdeklődők!
Minden eddiginél kevesebbet láttam a gyerekek hétvégi versenyéből – sajnos tendenciának is tűnik, igyekszem ezen változtatni – így kérésemre Magassy Zsuzsi is megfogalmazta a tapasztalatait, tanácsait, amit ezúton változatlanul közreadok, megtűzdelve egy-egy saját gondolattal.
Mindenekelőtt nagyon szépen köszönjük a sok-sok fáradozást Neked és Istvánnak, no meg a családotoknak, akik nélkülöztek Benneteket az ügy érdekében!
Megint nagyon jó hangulatú, bár versenyszagúbb találkozó volt. Lehet, hogy az ETO Park rideg épülete ébresztette bennem ezeket az érzéseket, vagy az, hogy láttam pár gyereket (főleg fiúkat), akik zokogtak, vagy csak nagyon elkeseredtek – az utóbbiakhoz tartozott Bendink is. Amúgy az ETO park csúszdáját és a nagy épületet kihasználták a vívók a bemelegítésnél: a mozgólépcső lemenő ágán felfelé lépcsőztek, a hosszú folyosókon futottak. A mieink nem nagyon melegítettek, inkább az asszók alatt történt ez meg. Én magam küldtem ki őket az épületen kívülre melegíteni (remélem ezért nem láttad őket) – majd rákérdezek, hogy hogyan is volt.
A helyet, amennyire lehetett, levegőssé tettétek, de a “kisteremben” mindenkiről folyt a víz. Ez adottság, nem lehet változtatni rajta, csak legyezőkkel.
Szép volt a bevezető beszédedben a keresztényi elvek említése. Szerintem, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Úgy érzem, hogy ez Nektek az Istvánnal mindig is vezérvonalatok volt és a gyakorlatban is meglátszik: nincs pártoskodás, részrehajlás, előnyt szerző kedvezés. Ez így jó! A többi bíró-edző részére ez még elsajátítandó erény!
Szerintem fontos lenne a feladatok felbontása és leosztása. Tettre kész anyukák és apukák és még a gyerekek is még inkább magukénak éreznék a versenyt, fokozná a családiasságot, ha kapnának határozottan kiadott feladatot (egész egyszerű dolgokra gondolok adott esetben: Vezeték felelős/ szőnyeg-göngyölő/szemétszedő/oklevélíró/pástkihasználtság figyelő/tőrszámláló/felszerelést helyére rakó/ kérdezőbiztosi feladatok: pl.:”Voltál Wc-én? Szendvicset ettél, kisfiam? Mikor ittál utoljára? Meglegyezzelek? Bemelegítettél? Hogy vagy? Kezdődik a verseny, álljatok sorba! stb.”) . Arról nem is szólva, hogy Ti (Te és István) is vehetnétek közben 2 nagy levegőt, ránézhetnétek a tanoncokra, ha nem minden a Ti vállatokra rakódik. Itt nem csak a taktikai tanácsok osztogatására gondolok, hanem a szép pillanatok megélésére is! Ati! Nem lehet szét/megszakadni! Milyen jó volt a legutolsó/kezdőknek rendezett házi bajnokságon, hogy igazi kívülállóként nézhetted végig a gyerekeket egy félig versenyhelyzetben! Ez a “jutalomfalat” Neked is jár! Teljesen egyetértek az ötletekkel. Ebből sok van, ami edzői feladat lenne, de ahogy mondod: szétszakadni nem lehet (érdemes) és pláne nem is tudok, bizony be kell valljam magamnak, hogy ha zsűrizek, akkor az az első és minden más mögésorolódik. Hozadéka ennek az önállóság gyakorlása, de magam is sokszor érzem a hiányát nem csak az élményeknek, amit a gyerekekkel ilyenkor megélhetnék, hanem a szakmai-emberi háttérnek is, amit én adhatnék nekik.
Próbálom visszaidézni a gyerekeket, mindenkiről nem tudok írni.
Gergő: komolyság, megfontoltság, a helyzetek higgadt átlátása és a vívás szeretete jellemezte. A sokszor lecsúszó zokniját együtt igazgattuk. Bizony, az a régi vívózokni… a Győr kupán, mikor mindketten vívunk megosztjuk és akkor csak az elöl lévő lábon kell igazgatni :) Beosztotta a vizét, figyelt, hogy ne igyon sokat, de nem is száradjon ki! Megszoktuk, hogy Gergő az élen végez és Medárd régi ellenfél a döntőben, ezúttal ő volt a jobb – örülünk az ezüstnek is!
Dorka: Laza, de küzdő, szerény és az ellenfelet hihetetlenül tisztelő játéka nem lepett meg. Néha talán túl laza, de, papírforma szerint, egy bronzra elég volt.
Vajk: Anyukájával már többször beszélgettem és onnan tudom, hogy a sok kipróbált sport után a vívás óriási öröm az életében, még ha ez ennek a jó- és szelíd képű gyereknek az arcán mosolyként nem is jelenik meg. Viszont az eredményén meglátszott, bár sajnos vívás közben nem láttam.
A csúszáshoz 2 percet tett hozzá, hogy nem kezdtünk el egy asszót, bár már páston álltak a vívók, mert messziről, a drukkerek reakcióit figyelve, meg a néha átszüremlő, nekünk kedvező piros lámpa fényét várva izgultuk végig a döntő asszót, amivel Vajk a kupát kivívta! Bravó Vajk, az edzéseken vívott csörték mutattak már valamit, de ez felülmúlta minden reményemet!
Hanna-Panna: Róluk együtt is érdemes írni, mert – ahogy Panka mondta – ők sorstársak a bózsvai tábor óta, ahol párhuzamos sínen sétálva az egyik túra alatt szövetséget kötöttek, itt indult a párhuzamos (vívói) életútjuk. Az első versenyük a Beliczay Sándor emlékverseny volt / az első aranyukat is együtt szerezték / és azóta is egymásnak örülve, drukkolva, de ugyanakkor egymással keményen megküzdve menetelnek. A fej-fej melletti asszójuk végén a kézfogás egymás nyakába borulásba végződött, kár, hogy nem került lencsevégre.
Ahogyan Samu és Bebe esetében, itt is a lányok egymással küzdöttek a döntőbe jutásért. Sarkítva: Hanna a jobbik felében – a döntőben – lett a gyengébb – ezüst, Panna fölényes győzelemmel a gyengébbik felében elődöntőben – lett a jobb – bronz éremmel.
Hanna: vidáman, szívósan és ahogy ő mondta, ad-hoc taktikázással küzd. Elárulta, hogy nem tud eltervezni előre cseleket, mindig a helyzet hozza ki belőle a taktikát.
Panna: a vidámság, küzdés, kitartás itt is jelen van. Büszkén mutogatta a kék foltjait tegnap. Örömmel töltötte el a megmérettetés, ami egy 15:0-ás asszóval zárult. Örült Hannának, az együtt szereplésnek. Vívásával Fecó (egykori párbajtőröző édesapja) is elégedett volt.
Bebe: a Duracell nyuszi kidőlne mellőle. Az utolsó csepp izzadtságáig küzd. Ha nem szólunk, szerintem kiszárad és elájul. 2-3 bukdácsolását láttam, ami szerintem a kimerülés határát súrolta. Ilyen aszkéta életmódot Nálad is tapasztaltam Ati! 🙂 Amúgy csúcs a Bebe, szerény, de megállíthatatlan, nagyon küzd és ott a feladattudat benne, a koncentrálás. Fürge és ügyes! Megérdemelt bronzzal jutalmazták a nap végén!
Szeli Bendi: számomra a verseny meglepetése volt! Ahogy a jelleme fejlődik és körvonalazódik, úgy egyenesedik ki a vívásban is! Olyan öröm volt látni, ahogy küzdött! A szurkolás rá jó hatással volt! Ő is ott volt a 8-as döntőben, ezúttal 6.-ként zárta a napot.
Regő: a másik energiabomba, az egyik asszójánál különösen nagy szurkolótábor verődött össze és ennek meg is lett a hatása! Azt hiszem Regő az, aki a legnagyobb nyomorúságban is mosolygó pofival jelenne meg. Igazán tanulni lehet tőle, hogy milyen szemlélettel kell élni az életet. Élvezte a napot és kijátszotta magából amit lehet.
A nap legszebb pillanatai közül egyet Regő pástja mellett élhettem át, ahogyan az ellenfél vezetéséből 5:7-ről, klasszikus tőröző stílussal, védés visszaszúrásokkal megfordította és megnyerte a 8-as döntőbe jutáshoz vezető asszót. Első éles versenyben a 8-as döntőbe jutás ténye is szép, ezen belül a 7. helynek örülhetünk.
R. Zsombor: Mónival (édesanyja) beszélgettük, hogy nem szereti a versenyhelyzeteket, nagyon izgul, sok benne a félelem és ez visszafogja a teljesítményt. Ő nem a lerohanó, mindenáron győzni akarós fajta, szerény természete van. Győzelem után is sírósnak tűnt az arca. Pedig dolgozott keményen, csak rövidek voltak a támadások – talán egy kis bátorságot kell még meríteni, és akkor tust érnek a szúrások. Ha 8. is, de táblavívásban az azonnali kiesés fenyegetettségével asszót nyerni és bekerülni a 8-ba most bőven elég!
Sajnos Samuról csak annyit tudok írni, hogy barátságos, szelíd természetéből kifolyólag könnyen szóba állt “idegenekkel”, erről van is kép. Ez is olyan jó! Egyébként pedig egy rejtély, sokszor, mint a kígyó, kiszámíthatatlan csap le a szelídségből. Szép eredmény a 4-es döntőbe jutás, kellemes probléma, hogy saját csapattársával, Bebével kellett a harmadik helyért küzdeni (Egyébként a 4-be jutásért is csapattársat, Regőt kellett kiejtenie)
F. Bendi: Szinte semmit nem támadott, védekezés, hátrálás volt a “fegyvere”, ugyanakkor nagyon elkeseredett, amikor a második fordulóban a legjobbal kellett mérkőznie és nagyon kikapott. Csak ült a sarokban. Nem vigasztaltam, mert a pálya széléről, amit mondtam nem csinálta és igazán nem volt miért megdicsérni. Ami viszont tetszett, hogy a duzzogás és önsajnálat után Bebe asszójánál igazi, baráti, öleléssel vegyített pártfogó volt, szívből drukkolt, biztatott. Ekkor arra gondoltam, hogy ő majd talán jó védelmező lesz az életben, akitől rettegjenek a támadók. Magam is ezt látom: mondhatni, az edzésen tapasztaltak szerint alakultak az asszók, mert bizony támadás nélkül, vagy csak imitált támadásokkal nem lehet pontot szerezni. Sajnos ezen csak úgy tudnak túllépni a gyerekek – ha túl tudnak, mert már többen feladták emiatt – ha megtapasztalják, hogy nem is olyan szörnyű az, ha mégis megszúrnak. Tőrben legalábbis nem, mert a párbajtőr, az azért keményebb fegyver – gondolhatja Boldizsár is.
Boldizsár: sajnos edzőként – mint ahogy másnál sem – nála sem tudtam jelen lenni, és csak Édesanyja kommentárjából tudom az elszomorító vereségeket. Ez a mezőny nagyon erős volt egy kis termetű, fiatal vívónak, nem volt jó döntés a részünkről a fegyvernemválasztás – vagy mégis? Mindenesetre ott már ezt nem tudtuk felülbírálni, felszereléssel sem úgy készültünk, hogy tőrre átállhass. Most már tudjuk, hogy versenyre a kezdők közül is csak az élvonalbeliek jöttek el, így a saját tudásodat semmiképpen sem kell, hogy minősítsd ez alapján. A bátor szívedet pedig mindenképpen dicséri, csakúgy, mint az elszánt kitartást, hogy esetleg profi párbajtőrözők között az Angels-ben folytasd a vívást!
Ezzel az összefoglalóval mondok ismételten köszönetet.
Szeretettel:
Zsuzsi
Köszönöm a gondolatokat a fotókat és zárásként egy gyors mérleg:
1 arany, 2 ezüst, 3 bronz, és további 3 8-as döntős hely – az edzőnek nem lehet egy szava sem. Csak jó! 🙂
Köszi fiúk-lányok, a GYDSE nevében is, mindenkinek gratulálok!
A bácsi
És még jönnek további képek a díjátadásról…
Vélemény, hozzászólás?