Szóval a fenti érmekért ment a barátságos, de kemény küzdelem Mikulás napján, december 6-án, Győrújbaráton.
Az eredmények az alábbiak lettek:
Lányok: Panna és Hanna a pannonhalmi nagy tőröző fiúkkal küzdöttek: Panna bronzérem, Hanna 5. hely.
Dorka párbajtőrben körmérkőzések és direkt kieséses táblavívásban a bronzért küzdhetett végül, ami szoros 15:13 után meglett.
Fiúk: Samu és Dani ebben a sorrendben ( tehát arany ill. ezüst érem) végeztek a saját fiú tőröző csoportjuk élén – Samu bevallása szerint keveselte a kihívást, legközelebb erősebb csoportba kerül : )
Bebe és Bendi egy erősebb fiú tőröző csoport másik végére keveredtek (Bebe 4., Bendi 5. hely), de küzdöttek becsülettel és szőtték a barátságokat.
Gergő fiú párbajtőrben, a legnépesebb mezőnyben egy erős csoportban kezdett, innen került a szintén egyenes kieséses táblára, ahol Dorkához hasonlóan a bronz érmet szerezte meg.
Mindenkinek gratulálok az eredményeihez!
Külön köszönöm Hanna és Panna bírói segítségét!
Köszönöm a részvételt, szüleiteknek pedig a jelentős támogatást (kiemelve a Rum család 30.000 Ft-os pénzügyi segítségét és Magassy Zsuzsui rendszeres fotóit ill süteményeit)!
Köszönjük az iskolának a csarnokot és DSE-s kollégáknak az alkalmazkodást!
A. bácsi
Vélemény, hozzászólás?