A gyerekek egy része már hazavitte a kikérőt és a szülői tájékoztatót. Itt is közzéteszem.
Kedves Szülők!
Mint már tudjátok – hiszen Veletek egyeztetve neveztem gyermekeiket –, a Magyar Vívószövetség 2023.05.11-én rendezi az Országos Vívó Diákolimpia verseny keretében a Sulivívó napot. Meggyőződésem, hogy egy nagyon értékes, gazdag és fárasztó kirándulásunk lesz a gyerekekkel.
Az újoncaink közűl tíz gyermekkel és két kísérővel (Kiss Sára és Káldy Laura) fogunk vonattal utazni az említett napon. Győr vasútállomásról 8.21-kor indul a vonatunk a Keleti pályaudvarra, ahonnan egy negyedórás gyaloglás a nap fő helyszíne, a BOK csarnok. Találkozó a Győri vasútállomás főépületében legkésőbb 8.10-kor, az odajutásról egymás közt egyeztessünk, én is tudok segíteni pár gyereknek a fuvarban.
A találkozó programjában szerepel bemutatóvívás, víváshoz kötödő játékok, eszközök kipróbálásának lehetősége és persze maga az akadálypályás megmérettetés. További kulcsszavak: VR kitelepülés, „Idegölő” ügyességi játék, Labirintus ügyességi játék,…. Egész napra (az utazáshoz is) réteges, sportos öltözetet javaslok (szükség esetén esőkabáttal – volt már, hogy megáztunk). Kimondottan kérném, hogy egyesületi pólóban jöjjenek a gyerekek és legyen váltó(sport)cipőjük!
Én magam további programokkal szeretném még kiegészíteni az együttlétet: a rendelkézsre álló idő függvényében ellátogatunk az Allstar vívóboltba (nem javaslok vásárlást – bár várnak minket, de tudják, hogy elsősorban kíváncsiskodni megyünk), víváshoz kötődő quiz, ill. feladatlap-kitöltés, ill. a párhuzamosan zajló tőr- és kard asszók elemző megfigyelése is szerepelhet.A helyszínen szokott lenni büfé gazdag választékkal, ugyanakkor szintén ajánlom, hogy egész napra hideg élelemmel, itallal készüljenek a gyerekek.
A tervezett visszaindulásunk a Kelti Pályaudvarról 16.40, érkezés Győr vasútállomásra 18.00 órakor. Hazajutásról szintén egyeztethetünk, hogy ki kinek segít 😊.
A gyerekekre az utazásiköltség hárul: 3.000 Ft/fő, amit edzésen szedek össze.
Kérném továbbá, hogy az iskola – praktikusan a tanítónő, osztályfőnök felé továbbítsák a kikérő/igazolást!
Bármilyen kérdéssel, hozzáfűzéssel keressetek bátran!
Halász Attila (30-9919606, halaszatiszovetkezet@gmail.com)
Vélemény, hozzászólás?