Sziasztok!
Alább megtaláljátok a hétvégi verseny teljes dokumentációját.
Én azért kiemelem szokás szerint:
Szandra a legkisebb lányoknál színes mezőnyben a 4. helyet szerezte meg.
Törpi fiaink jó sokat vívtak egymással is (és 3 tőrünk tört el vagy ment tönkre közben), miután egy teli körrel kezdtek, majd a táblán egymást ütögették ki… Titusz hozta a versenyről az egyetlen dobogós helyünket, bronz érmes lett, majd Ábel 4., az első versenyén hősiesen helytálló Zsiga 5., Marci 7. helyet szerzett (mindannyian kint állhattak az eredményhirdetésnél :))
Gyerek lányok között egy népesebb mezőnyben Petra 7, Bori 13. helyen végzett.
Gyermek fiainkat Boldi és Imi képviselték, ahol Boldi 10., Imi 12. lett. A mezőnyük győztese számomra is meglepetést okozott, tőle kaptam ki a Free-for-All táblán (nálam 2 fejjel volt kisebb).
Serdülő fiúknál még többen voltak, a 22 fős erős kategóriában Zalán veretlenül került a táblára, és egészen a 4-be jutásig menetelt, itt azonban sajnos kikapott, így végül az 5. helyen zárta. Beninek ez – ahogy sejtettük is – jó nagy falat volt, de becsülettel végigküzdötte a 19. helyig és aztán a még durvább Free-for-All-ba is nevezett 🙂
A délutáni nagy kavalkádban aztán volt minden, kaptunk hideget-meleget, de jót vívtunk. A személyes tapasztalatomból leginkább azt az – egyébként példamutató – hozzáállást emelném ki, ahogy az egész versenyen a tradicionális budapesti és főváros környéki klubok vívói (jobbára kis gyerekek) vívtak, és kitartottak több versenyszámon keresztül is. Itt a végső sorrend így néz ki: Laura 9., Sára 12., Én 13., Berci 15., Kata 20., Petra 22., Julcsi és Beni 28., Bori 31.
Szóban megbeszéljük a továbbiakat, mindenkinek gratulálok a megszerzett helyezéshez és a kitartó részvételéhez! Kedves Szülők! Köszönjük a fuvarozást, gondoskodást! Jövőre megyünk Budapestre, ha minden jól megy, a Sulivívásra és Diákolimpiára. Ha ilyen sok résztvevőnk lesz az egyesületből, újból számítok rátok 🙂
Ab
Részleteket ezekben találtok:
Kata, Laura, Sára, Julcsi, Bori, Petra, Beni, Berci, Domi, és én: Free for All-Párbajtőr
Beni, Zalán: Párbajtőr-Men-Serdülő (U15)
Titusz, Zsiga, Marci, Ábel: Párbajtőr-Men-Törpici (U11)
Bori, Petra: Párbajtőr-Women-Gyermek (U13)
Szandra: Párbajtőr-Women-Törpici (U11)
Boldi, Imi: Párbajtőr-Men-Gyermek (U13)
Néhány képem van csak, a különösen sok indulónk és a saját versenyszámom miatt a fotózást most kissé elhanyagoltam, de ezeket megosztom azért:
Vélemény, hozzászólás?