Fontos és szomorú hír – a kocka el van vetve…

Köszönöm a sok megkeresést és pozitív visszajelzést, az ötleteket (többen is telefonáltatok és hasonlóan gondolkodtok)! 2017. januárban közös megbeszélést tartunk a témával kapcsolatban.

Kedve Vívók, Szülők!
A 2016/17-es tanév végével a vívóegyesületünk megszűnik.
A döntés tulajdonképpen rajtam múlik és hosszú vívódás után (hogy ilyen stílusosan fogalmazzak) született meg.
A tények közt az első, amely már 2 éve a levegőben lógott, de csak két hete derültek ki, hogy 2016.12.31-gyel megszűnik a GYDSE. Elsősorban azért, mert az eredeti alapító tagok nagy része, ill. az elnökség már más területen, más településen dolgozik, új elnökséget pedig nem sikerült felállítani (az utóbbi években én magam sem vállaltam semmilyen posztot).
Az Önkormányzatunk gyorsan reagálva a helyzetre létrehozott egy testedző kört, ami lehetne a DSE jogutódja is akár – a kézilabda és tudomásom szerint a torna is itt folytatódik. Az egyeztetések során azonban kiderült, hogy a működtetésre vonatkozó bizonyos – ebben a helyzetben egyébként normálisan elvárható feltételeket – nem tudok teljesíteni.
Összevetve mindezt a családomban jelentkező és egyelőre még növekvő terhelést adó elfoglaltságokkal, valamint a vívóéletben bekövetkező az eddigiekhez képest szintén bonyolító folyamatokkal, végül arra az elhatározásra jutottam, hogy a tanév végével befejezzük a közös vívómunkát.
Természetesen nagyon sok minden van a mérleg másik serpenyőjében is, hiszen pusztán az „élménybeszámolók” link alatt (meg ami nem került fel, de tudjuk és élnek bennünk) nyomós érveket találunk, de mindezekkel együtt is, kérlek, hogy fogadjátok el ezt a döntést!
A jelenlegi DSE elnök – kérésemre – biztosítja a hátra lévő félévben a működéshez szükséges feltételeket és már Pannonhalmán és Győrben is beszéltem edzőkkel, hogy szeptembertől milyen lehetőségek vannak a folytatásra.

Mindezt azért tartottam fontosnak most jelezni (tömören ennyi, de természetesen szívesen szolgálok további magyarázattal is alkalmasint), hogy a jövőre nézve mindenki ennek a tükrében tervezhessen. Addig pedig természetesen töretlen lendülettel, mintha mi sem történne, folytatjuk az edzéseket és mindazt, ami eddig is jellemezte a csoportot.
Szép telet és örömteli, vidámabb hírekkel tűzdelt ünnepvárást kívánok mindenkinek!
Attila bácsi

Meg valami jó is:  Szép ez a vívás…

Kategória: Fontos információk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Add meg az eredményt, hogy tudjuk, hogy tényleg ember vagy: *

Feliratkozás hírlevélre