Diákolimpia® 2016.

Vasárnap kora reggel (5.30) indultunk autóval, hogy Szolnokon a Diákolimpia Országos döntőjén is megmérettessünk. Az utazás a szokásos jó hangulatban telt 🙂

A kis falusi környezetben eldugott nagy vívócsarnok 12 pásttal profin felszerelve fogadott minket, ahol a 3 bizonytalan fegyverünket is rendbe tette a fegyvermester.

Ám a végén a “fegyvermérleg” nyelve mégis “balra” billent – erős kezű Hannánk 2 fegyvert némított el, Gergő pedig egy együttesnél ellenfelébe törte (az amúgy utált) kínai pengét.

 

 

Táborunkat az egér alatt ütöttük fel.

9.00 órától a 2003-as fiaink álltak pástra a népes és rangos mezőnyben. Kemény asszók vártak rájuk és mindenkinek voltak jó pillanatai. Különösen, mikor csokit ígértem:

Regő 0:2-ről fordított a ranglista 1. Tusják Adriánnal szemben 3:2-re (innen aztán elvesztette, de nem is ez volt akkor a lényeg), Zsombor is 3 tust adott a legerősebb ellenfelének , Bebe pedig 5:0-ra verte az Angels-es Kemecsei Kornélt a “csokiasszóban” (lehet, hogy ha bírnám édességgel, csodákat tennének a vívók?).

A speciális 64-es táblára végül a csoportfordulók eredményei alapján Zsombi 32.-ként, Bebe 36.-ként jutott, Regő nem került fel – ő a 42. helyen zárta a versenyt.

 

Innen mindkét továbbjutó fiú beverekedte magát a 32-es táblára: Zsombi simán, Bebe hosszabbításban, nagy lelki tusák kíséretében 9:9-ről nyerte meg.

A 16-ba jutás viszont már nem sikerült, Zsombor a már korábban említett Adriánnal került össze ismét, Bebét pedig a későbbi bajnok ejtette ki, így a végeredmény: Bebe 29., Zsombi pedig a nap legeredményesebb egyéni versenyzőjeként 28. lett.

Ezután következtek a csapatverseny fordulói, ahol 45 tusra, stafétaszerűen vívtak a fiú. Nagy reményekkel, bár fáradtan indultak a küzdelmeknek. Mindenki hozta a formáját, adták a tusokat, de ebben a csapat-összeállításban nem volt olyan húzóember, aki állandó eredményes támadásokkal felhúzta volna a csapatot.

 

 

 

 

 

 

 

Így a dobogós helyekért vívott küzdelemben az ellenfél  – általában már az elején megszerzett –  kis előnyét bár próbálták ledolgozni, de a kényszer támadások jellemzően nem jól sikerültek, az idő pedig ellenünk dolgozott.

 

 

 

 

Ám keseregni nincs okunk, mert a Diákolimpia gyermek csapatverseny bronzérmese így is a Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc iskola csapata lett!

 

 

 

 

 

 

És innentől véget is ért a nevetés, mert a 14.00 órakor kezdődő legidősebb korosztály versenyében (tőröző, felversenyző) Hanna, Dorka és Gergő talán életük legerősebb mezőnyében találták magukat, ahol minden tusért kemény küzdelem folyt. El kell ismerni, hogy az idegyűlt vívók kitűnő technikával, nagyon jó fizikummal és minden versenyzői rafinériával és allűrrel megáldva jöttek.

Hanna 19., Dorka 20. helye (nem utolsók!) nem volt elég a továbbjutáshoz, Gergő (a nagyok egyetlen győzelmével) szintén kiesett a 25. helyen.

De álljon itt Gergő pozitív – és őszinte – hozzáállása: ebből lehet tanulni.

Így van, ebből nekünk most a tapasztalatszerzés jutott – az év elején elhatároztuk, hogy az idén ellátogatunk pár olyan versenyre, ahol eddig sosem fordultunk meg: itt voltunk a Párbajtőr Diákolimpia Országos döntőjén 🙂

Mindannyiótoknak őszintén gratulálok!

Abácsi

Ja, a zárókép (már megint ezek a fiúk): 

Kategória: Élménybeszámoló

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Add meg az eredményt, hogy tudjuk, hogy tényleg ember vagy: *

Feliratkozás hírlevélre